04.10.2024 17:41

Emlékezési helyek

Keresés eredménye

Már a kőkorszakban fellelhető a halottak és ezzel együtt a temetkezések kultusza. Az elhunytakról való gondoskodás szorosan összefügg a halál utáni élet hitében. Ez a hit megmutatkozott a sírokban elhelyezett kegytárgyak és szerszámok jelenlétében. A szláv népek körében jellemző az emberi lélek megjelenítése madár vagy fa formájában. A fa kultusza főleg Szlovákia erdős területein mutatkozik, ahol is a temetkezés helye egy beültetett fával lett jelölve vagy egyenesen fa alá temettek. A temetkezés rituálja azzal lett hangsúlyozva, hogy a sírba faágakat helyeztek, illetve a gyászmenetkor fát vittek. Szlovákiában nagy hagyománya van a temetkezésnek , melyet számos népszokás is igazol úgy mint a halálhír hozatala, a haldokló felkészítése a halálra, a sírhely elkészítése, valamint a búcsúztatások. Mindez azt igazolja, hogy jelentős helyet tölt be a nép körében a halál, az elhunyt tisztelete, a végső búcsú, valamint a végső nyughely és a róla való gondoskodás.

fel

A temetkezés fejlődése Európában

Az emberi civilizációról való információnk egyik legősibb forrása éppen a temető - a temetkezési helyek. Az újkőkorszak idejében keletkeztek a korai szepulkrális építészet első jelei mégpedig a nagyszabású sírhelyek formájában. Talán az egyik legismertebb ilyen jellegű építmények közé tartoznak a királyi nyughelyek Egyiptomban (piramisok és a sziklasírok a Királyok Völgyében). A rómaiak feltalálták a temetkezés szociális rendszerét. A temetkezési közösségek a szegényeket ún. kolumbáriumokba temették el, amelyek falmélyedésekbe voltak elhelyezve, ahol hamuval telt úrnák voltak kettesével elhelyezve. Kr.u. a 2. században a római katakombák földalatti temetkezési helyek voltak, amelyeket a klasszikus temetkezési formára használtak, amelyek hasonlítottak az elhamvasztás és a klasszikus temetkezési forma közötti átmenetre. A kereszténység hatására egész Európában kezd felülkerekedni a temetkezés klasszikus módja az elhamvasztás felett, ami a holtak feltámadásának hitével függ össze. Ekkor kezdődik az elhunytak keresztény temetkezési szokása a templomokban és kolostorokban valamint a felszentelt anyaföldben.

Pére Lachaise A felvilágosodás korszakában történtek az első jelentősebb változások a temetkezési formában, amikor higéniai okok miatt a templom körüli temetőket megszüntették. A párizsi országgyűlés 1765-ben elrendelte az összes temető áthelyezését Párizsból. Párizs új temetőiben a sírhelyek rendszerezett elhelyezése működött. Rendszerezett sírhelyfelosztás volt jellemző a monumentális sírok sétányaikkal együtt az út mentén voltak elhelyezve, az egyszerű sírok sírmezőket alkottak. A 19. Században a krematóriumok különlegesnek számítottak, amelyek az elhamvasztásra szolgáltak, mivel az egyház ellen szóltak. E korszak temetői később az európai temetők arculatát tükrözték. Ebből a korszakból vált ismertté a párizsi Pére Lachaise temető Pére Lachaise amelyet 1807-ben nyitottak meg.

Ohlsdorf A 19. század első felében a romantizmus korszak alatt fejlődött ki a tájjelegű temetők arculata. Európában az első ilyen jellegű temető Ohlsdorf Ohlsdorf Hamburgban található. Az 1897-es és 1913-as években 400 hektárnyi területen J. W. Cordesom (1840 – 1917) alakított természetes parkot, amelybe sírmezőket helyezett el.

1900-as évek körül keletkezett egy német reformszervezet, ami a sírhelyek egyszerűségére hívta fel a figyelmet, amelyek méltóságos halált jelentenek. Ebben a szellemben lett létrehozva 1907-ben Münchenben egy erdei temető, ahol az erdőt, mint „erdei kápolnát” tisztelték, itt a sírhelyek egyszerűségét szabták meg. Ilyen erdei temetők keletkezéséhez a 19. században főleg Svédországban voltak megfelelő körülmények.Az északi erdei táj, a lakosság összefonódása a természettel és a romantizmus hatása – ez mind hozzájárult az erdei temetők kialakulásához. A leghíresebb ilyen erdei temető 1915 – 1940-ben lett létrehozva Stockholm mellett Enskede-ben.

fel

A temetkezés fejlődése Szlovákiában

Szt. András temető A 8. században a mai Szlovákia dél-nyugati része olyan népességgel volt belakva, akik saját halottjukat nem hamvasztották, hanem a testet temették, ami a kereszténység megjelenését hirdette Európában. A szlávok bálványokkal jelölték sírhelyüket, mindenekelőtt a fejüknél és a lábuknál, amit „fájdalom kőnek” hívtak. Az elhunyt lábbal kelet felé volt eltemetve, amivel a Napot tisztelték. A kereszténység elterjedésével elhagyták a pogány szokásokat és az egyházi előírásoknak megfelelően a templomok köré temetkeztek. A 16. században voltak megfogalmazva az első kérvények, hogy a temetők a községek és városok külterületein legyenek létrehozva. A temetők végleges áthelyezése Szlovákiában az 1876-ban létrehozott törvénnyel lett foganatosítva, amely nem engedélyezte a templomok körüli temetők létrehozását. Nagyobb városi temetők fejlődése Szlovákiában főleg Pozsony történelméből ismeretes, amely teret adott a többkultúrájú temetők keletkezésének lehetőségére (pl. katolikus, evangélikus, zsidó). A 18. században, Pozsonyban is kérvényezték a temetők városon kívüli elhelyezését és ezért 1742-ben be lettek tiltva a belvárosi temetők használatai. Nagy előrelépés volt Szt. András temető 1784-ben a Szt. András temető létrehozása, amely végső nyughelyévé vált számos hírességnek a tudományos-, kulturális- és társadalmi élet területéről a 18. századtól egészen a 20. század feléig. A Szt. András temető ma már csak mint kegy- és üdülőhely működik. Az első krematórium az Osztrák-Magyar Monarchia területén 1916-ban Liberecben lett felépítve és 1918-ban lett átadva. Csehszlovákia megalakulása után Cseh- és Morvaország területén 14 krematórium létesült. Szlovákiában a hamvasztás csak a 2. világháború után fejlődött ki. Az első krematórium 1968-ban létesült Pozsony–Lamač-ban.

fel

Szlovák hagyományőrző síremlékek

Detva A szlovák hagyományőrző síremlékek anyaguk és formájuk szerint oszthatók fel. Anyaga szerint felosztható: fa, kő, vas és elvétve keramika. Az anyag típusa a környezet adottságaitól függött. A síremlék formáját az anyag megmunkálhatósága valamint a vallás is befolyásolta. A keresztek a római- és a görögkatolikusoknál még a kopjafa az envagélikusoknál a kősírhelyek pedig a zsidóknál fordulnak elő. A különböző anyagok és formák kombinációjából jöttek létre a hagyományőrző sírkövek széles skálái, amelyek egyes tájak és községek szerint magukban hordozzák a hagyományokat vallást és a társadalmi rangot.

fel

A temetkezés jelenlegi állapota Szlovákiában

Szlovákia városaiban, de főleg a községekben a temetők kinézete az utolsó évtizedekben nagyon megváltozott. A múlt évszázadok temetkezési szokásait felváltotta, a kő és beton sírhelyek szériagyártása. A temetők elvesztették a méltóságukat, mivel a mai kőfaragókból hiányzik az érzés, a szeretet és az álázatosság. A temetők zöld övezete a temetkezési helyek kihasználtságának a rovására megy. A temetők jelenlegi rendezése már nem felel meg a követelményeknek, amely visszatükröződik a problematikus és nem megfelelő karbantartásában. A jelenlegi állapot a temetőkultúra hosszútávú válságának az eredménye.

urna liget Bratislava-Lamačban A temetkezési helyek legszebb példája a 20. századbeli Urna-liget, amely Pozsony-Lamač-ban található. urna liget Bratislava-Lamačban. Egyidejűleg épült a krematórium épületével (1968), amely egy bükkös-fenyves domboldalon található. A krematórium épülete, amelyet Ing. arch. Ferdinand Milučký tervezett (a késői szlovák modern kor képviselője), a legszebb szlovák építményei közé tartozik.

Bratislava - Ružinov Szlovákiában csak a Pozsony – Ružinov-ban létesített parkosított temetőt tartjuk számon, temető Bratislava-Ružinovban amely 1971 – 1980-ban épült. Ez a temető magas zöld övezettel elhatárolt körkörösen orientált járdarendszerrel van megvalósítva, amely a sírhelyeket határolja be. A sírhely szegéllyel van körülvéve, füvesített és egy szinten van a tereppel, virágok csak a sírkőnél vannak ültetve. Egyedi ötletek szerint vannak tervezve a sírkövek és egyben betartva a sírmező arculata. A tér kihasználtsága érdekében a sírhelyek szorosan vannak elhelyezve, ami negatívan befolyásolja a sírmező kinézetét.

fel

A temetkezési helyek jelenlegi kialakítása Európában

NeubibergerA temetkezési helyek jelenlegi modern kialakítása Európában továbbra is tiszteletben tarjta az egyes vidékek hagyományait és természetes feltételeit. Keletkeznek architektonikus vagy parkosított temetők, de ugyanúgy vidéki temetők is, amelyek erdei temetők indítattak. Ilyen legújabb példa a Szlovéniai Nové Mesto-ban létesített vidéki temető, amely 40 hektárnyi dimbes-dombos, sziklákkal és eredeti fenyves erdővel borított területen található. 2000-ben Münchenben két új temető lett átadva, amelyek egy volt katonai repülőtér területén lettek kialakítva. temető Neubibergerben Riem-i temető, amely architektonikus megoldásával tűnik ki

Nieuwe-Ooster2001-ben kezdődött a történelmi temetkezési hely felujítása Nieuwe-Ooster Amsterdamban, melynek része volt két szakasz felújítása is, amely manapság urnás temetkezési helyként szolgál. Az így keletkezett új tér meghatározó része a kolumbárium a jellegzetes cink homlokzattal és vízcsatornával, ami szintén a temetkezés helyéül szolgál.

fel

A sírhelyek rendezési irányzatai napjainkban

sírhelyek kezelése Európában a sírhelyek rendezési irányzatai különbözőek és összefüggnek, a kultúrákkal, a történelemmel, a temetkezési szokásokkal és a természet adottságaival is. Északon a fűvel borított sírhelyeket részesítik előnyben, míg délen az óriási fedett sírhelyek ismeretesek. A sírhelyek rendezésében a legnagyobb figyelmet Németországban a vírágültetéssel keltették a klasszicizmus és romantizmus korszaka alatt. A sírhelyek gazdagon voltak díszítve virágokkal, főleg bársonyvirággal. Ez a tradíció nagy hatással volt Európára. A temetők alapirányzatára az egység és az egyszerűség volt jellemző, ez az egész temetőre illetve egy részére is vonatkozhatott. A sírhelyek egyéni rendezése a gazdag alakot és színvilágot tette lehetővé, ami a sírhelyek rendezésének egyszerűsítéséhez vezetett az egyes sírmezők esetében, amelyek optikailag el voltak választva a többi sírmezőtől. Ebben az esetben az alak meghatározásáról, a síremlék nagyságáról és színéről, a sírhely fajtájáról és nagyságáról, a síremlék felszínéről és szegélyéről stb. esett szó. Szükségszerű megőrizni az egyedi külsőt és a sírhely egyedi üzenetének a lehetőségét, amellyel elkerülhetjük a temetők egyhangúságát.

fel

Sírok növényekkel való beültetése

A sírhelyek a terep egyszintű elhelyezésével befolyásolhatóak. Elmarad a sírok kőlappal való befedése, valamint bársonyvirágokkal való beültetése. A sírhelyek bármiféle virágokkal való beültetése előtt figyelembe kell vennünk a növények tulajdonságait, a kombinációk lehetőségeit valamint azok szakszerű és folyamatos ápolását. Ez csak a temető területén létesített kertészettel valósítható meg, mely szakszerű szolgáltatást nyújt az ültetés és az ápolás terén. A sírok egyéni rendezése esetében pontosan meg kell szabni a bérbeadás feltételeit, valamint a kiültetendő növények fajtáit a sírra. A jelen irányzata leginkább a füvesítés felé hajlik, ámbár megtalálható a faháncs bokorral való kombinációja, évelő növények és itt-ott az évszaknak megfelelő növények ( bársonyvirágok, kétévi virágok). A virágok kiválasztása szorosan összefügg a sírhely nagyságával illetve annak feltételeivel ( talajminőség, fényhatás). Az ápolás szempontjából nem elhanyagolható tényező a tartós és a szezonjellegű növények aránya. A növényeknek nyugodt és áhitatteljes összképet kell nyújtaniuk , ezért ajánlatos valamiféle kerettel kihangsúlyozni. Mindenesetre egy ilyen kis helyre ,mint a sír , ajánlatos és fontos is a kiültetett kompozíciók egyszerűsége és a környezettel való összhatás.

fel

Fényképgaléria

Pére Lachaise

vissza a szövegbe

Cintorín Pere Lachaise, foto 1 Cintorín Pere Lachaise, foto 2 Cintorín Pere Lachaise, foto 3

Ohlsdorf

vissza a szövegbe

Cintorín Ohlsdorf  v Hamburgu, foto 1 Cintorín Ohlsdorf  v Hamburgu, foto 3 Cintorín Ohlsdorf  v Hamburgu, foto 4
Cintorín Ohlsdorf  v Hamburgu, foto 5

Bratislava

vissza a szövegbe

Ondrejský cintorín v Bratislave, foto 1 Ondrejský cintorín v Bratislave, foto 2

Detva

vissza a szövegbe

Cintorín v Detve, foto 1 Cintorín v Detve, foto 2 Cintorín v Detve, foto 3
Cintorín v Detve, foto 4

Bratislava - Lamač

vissza a szövegbe

Cintorín Bratislava - Lamač, foto 1 Cintorín Bratislava - Lamač, foto 2 Cintorín Bratislava - Lamač, foto 3

Bratislava - Ružinov

vissza a szövegbe

Cintorín Bratislava - Ružinov, foto 1 Cintorín Bratislava - Ružinov, foto 2 Cintorín Bratislava - Ružinov, foto 3
Cintorín Bratislava - Ružinov, foto 4 Cintorín Bratislava - Ružinov, foto 5 Cintorín Bratislava - Ružinov, foto 6

Neubiberg

vissza a szövegbe

Neubiberg v Mníchove Neubiberg  v Mníchove, foto 2 Neubiberg  v Mníchove, foto 3
Neubiberg v Mníchove, foto 4 Neubiberg v Mníchove, foto 5 Neubiberg v Mníchove
Neubiberg v Mníchove

Nieuwe-Ooster

vissza a szövegbe

Nieuwe-Ooster v Amsterdame

vissza a szövegbe

Úprava hrobov Úprava hrobov

vissza a szövegbe

Výsadba hrobov Výsadba hrobov



a cikk és a fényképgaléria szerzője
Ing. Denisa Halajová, PhD.
kertész- és tájépítészeti szak a Nyitra-i FZKI SPU egyetemen
Szekció: -
Járda: -
Szám: -
Specifikáció : -
Típusú : -

Home | Termékek és szolgáltatások | Idézetek | Temetőkről | Elérhető temetők | Kontaktus | sk | cz | en | de
Copyright © 2024 TOPSET Solutions s. r. o., minden jog fenntartva | Developed by TOPSET Solutions s. r. o., AWD Systems s.r.o. | Powered by AWD Systems s.r.o.